Kerestelek. A szürke árnyak
befedik lassan nappalom.
Az éjszaka is magány meg pára,
fekete, lágy rongyhalom.
Lelkemben latyakká válik
szemed, az egész alakod,
kifolytál halkan a szívkamrából,
hiába nem akarod.
Kerestelek. Érted fordult
nappalba át az éjszaka.
Megöltél. Ugrásra készen
zuhanok vissza magamba.
