2010. november 30., kedd

RANDEVÚ AZ OLVASÓVAL

Nagyálmos Ildikó harmadik verseskötete úgy érzem jelentős állomás a költőnő alanyi, és a körülötte lévő világra női érzékenységgel reflektáló költészetében.
A tetszetős kötet 44 rövidebb-hosszabb verset tartalmaz. A költő a szűknek érzett és olyannak is ábrázolt világban próbál a létezésről, hol éles, hol elmosódott pillanatképeket készíteni, néha (ön)iróniával, máskor a szentimentalizmus határán egyensúlyozva.
Összkomfort című verse akár a városi lét karikatúrájaként is felfogható, ha a vers vége nem fordulna komolyra.

Álmodtam szobát, lakhatom,
ha lesz rá mód vagy alkalom,
elnyúlnék naponta, s ha lehet,
bámulnám sokat az eget,
hallgatnám, hogyan fúr a szomszéd,
legyen karácsony vagy éppen húsvét,
ágyam is lesz, ablakon keret,
havonta szeretkeznék veled.

Szobám most itt van, benne élek.
Éppen megfelel a méret.
Ágyam is van, keretes ablak.
Elmennék hajléktalannak.

A kisház című versében a múltat idézi fel, de nem idillként, hisz „hideg a fal, alszik a tűz”, mégis „a kisház apró ékszerdoboz, örömet szerez, Bajt okoz.” Annak ellenére, hogy látszólag teljes a harmónia, és „melegítelek bőrömön”, az együttlét végességét negatív képek jelzik: „Kezünkben összetört pohár. „ és a befejező rész igazolja, kibontja a baljós jeleket:

Mementó

A kisház ma olyan távoli.
Nem lakik benne senki sem.
Messzire bűzlik a hús szaga.
Vérben fürdik a bálterem.

A fal, a szoba, a ház, a kisház, szinte minden versében kísért. Hol a magány, hol a reménytelenség, hol a végzettel terhes együttlét tölti ki ezeket a szűk tereket. Az ablakon át a természet tükrözi a szerző lelkiállapotát.
A vágy versről versre bujdokol keresve tárgyát és mindannyiszor le is mondva róla. „Csak te tudod a vágy nehéz / A kő a sár nem nehezebb./” (Reinkarnáció)
„alig melegszik meg ágyad/ a sors keze már ki is rángat /” (Az ezerhetedik)
Az Emlékek nélkül c. versben, játékosan jelenik meg újra a vágy:

„Emlékek nélkül, alig-veled,
talán sohasem láttalak,
de legbelül a vérerek
továbbítják a vágyakat.”

A valóság, amit a szerző konstruál a kötetében, a 21-ik század életérzésétől terhes, a városi életképek, a meggyötört természet, a külső és belső falak ridegsége, az elszemélytelenedett tárgyak, a szavak nélküli együttlétek, a kiüresedett szavak, a felelőtlen ígéretek, a mámor, a testek hazug érintkezése mind, mind a magányt bástyázzák körül.
A versekben a Nő, a szerető szólal meg lírai reflexiók és önreflexiók formájában, finoman adagolt, gúnyos csavarai viszont nem jellemzőek a női költészetre, inkább Orbán János Dénes iróniával fűszerezett, álszerelmes verseire emlékeztetnek.
Légy primitív, ösztönös,
ha nő kell, rajta, hátha
szeretnek majd, mint én teszem.
Nekem ez úgyse fájna.
- mondja Nyomok című versében, majd így zárja Az önelégültségről című versét:

és nem vagy nagy, ím beleférsz e versbe,
s mi összetart, csupán a keret,
ne mondj semmit, ha egyszer rám találsz,
örülök, hogy levethettelek.

A magány, a csalódás, a várakozás, a lemondás, a reménytelen szerelem úgy mutatkozik a versekben, mint egy színház kelléktárában a szétszórt kacatok.
A költő nem vár csodát, a dolgok jobbra fordulását. A múlt kellékeivel rendezi be szobáját, a múlt emlékeibe botlik a természetben is.

s amikor reád gondolok,
kivirágzik a meggyfaág,
a pázsit nászágyára hull
a bíbor, mélyvörös brokát.
(Emlékek nélkül)

Az olvasó szimpátiáját, együttérzését, szolidaritását, megértését úgy hagyja szétporladni az utolsó versben, mint a megunt vagy meggyűlölt szeretők emlékét.

Jó tanács

Én már nem tudok szeretni.
Sose szerettem. Mozdulat
volt csupán, mit adhattam nektek,
fölény és gőg és indulat.

Sorolhatnám időtlen időkig,
míg lassan beérik a nyár,
így jár az, aki betoppan,
ki véletlenül rám talál.

Szitkozódhatsz, csupán ennyi,
jót ne várj tőlem sokat.
Kerülj hát el! Hiába óvom,
az átutazó bolondokat!

Nagyálmos Ildikó ebben a kötetében, melyben megtalálta igazi hangját, nem próbál létfilozófiai kérdéseket feszegetni, a költészet értelméről elmélkedni, a címben jelzett módon randevúzik régi szerelmeivel, egykori és mai önmagával és természetesen az olvasóval, akit csöppet sem untat ez az együttlét, és sokáig emlékezni fog erre a találkozásra.

Balázs F. Attila