Őszvégi langyos esték után
a másnapi feltámadásig…
pörögnek a száraz falevelek,
semmi sem az, aminek látszik.
Az utcák fénye kissé megkopott,
elálmosít az égnek tompa kékje,
fehér borom is megfogyatkozott,
beköltözött lelkembe a béke.
Fakó vállamon fogak fehérje,
villanás az idegek között,
játékaimnak már nincsen tétje,
nem harcolok a színfalak mögött.
Nem ígérek hosszú napsütést,
és nem vágyom a perzselő nyarat,
szenvedélyt, kéjt, őrült szerelmet,
csak pislákoló bágyadt sugarat.
És mégis szép ebben a lomha őszben,
ha kitárom az ablakszárnyakat,
nem engedem, markolom két kézzel,
a forróságból mi megmaradt.
