Ha kimondhatnálak, te, kimondhatatlan,
milyen egyszerű és milyen szertelen,
jó volna könnyelműn, lazán kiköpni
a szót, furán cseng: szeretem.
Szólnia sem kell, úgyis értem,
és hiába minden fegyelem,
mint fára a moha, úgy kapaszkodom,
s nem mondhatom meg. Szeretem.
E szót már soha nem tudom kinyögni,
megakadt valahol a nyelvemen,
megfullaszt, érzem, ha magamban tartom,
de nem tudhatja meg: szeretem.
