Jöhetett volna bátran. Tudta, mindig várom,
akkor még nem láthattam: nyála lefolyt a szájon,
macska-egérjáték, futottam körbe-körbe,
akkora volt a lelkem, belefért fél vödörbe.
A szív maradt csak bennem. A lélek egyre vágtat.
Kifolyt a kamrákból a genny, a mocsok, bánat...
És hova jutottam, nincs megmondhatója.
Ahonnan indult Bábel, hová érkezett Trója.
Fejetlenül a ködben. Eszetlenül a bajban.
Szerencse, nem követtem a keményre köpült vajban.
Mert, bár bevéve váram, az ellenségtől messze,
magamat megtaláltam, s még nincsen minden veszve.
